Linkek a weboldalon

Linkek a weboldalon

Az emberek sajnos képesek összekavarodni, és felesleges utakat bejárni, ha a weboldalon a már megtekintett és az új linkek nem különülnek el egymástól jól megkülönböztethető színekkel (vagy stílussal).A legrégebbi alapelv a navigációban, hogy meg kell mutatni a felhasználóknak, hogy hol voltak már, hol tartanak most, és hová juthatnak még el.Az internet világában a legfőbb navigációs eszközt a linkek jelentik.

Mindenképpen jelöljük meg valamilyen módon a már meglátogatott linkeket, hogy a látogatóink érzékelhessék, melyek azok az oldalak, amelyeken már jártak. (Hogy azokat kihagyhassák, ha nem bizonyultak hasznosnak korábbi kereséseik során, vagy éppen hogy könnyebben felkereshessék azokat, amelyek segítették őket ezelőtt már).

Szakemberek körében gyakran vita tárgyát képezi, hogy egy link / hivatkozás legyen-e aláhúzott, vagy sem. A kutatások szerint ugyanis a felhasználók az aláhúzott félkövér kék szöveget linknek tekintik. Ezért nem javasolt a szövegeket kiemelésként aláhúzni, helyette használjuk inkább a vastagítást, lehetőleg nem kék színnel. 

A linkek kiemelésére persze nem kell ennyire sarkítva gondolni. Ha a honlapunk színvilágához nem illik a kék szín, akkor sem kell kétségbe esnünk. A lényeg, hogy egységeses és következetesen jelöljük meg linkeinket. 

Linkkel kapcsolatban érdemes szót ejtenünk a magyarázó szövegről is. Ha kitöltjük a link cím (title="...") mezőt (rendszerünben a Hivatkozás tulajdonságai / További opciók fülön található Súgócimke szolgálja ezt a célt) sokat segítünk felhasználóinknak. Ide érdemes röviden megfogalmazni magyarázatunkat, például tüntessük fel a hivatkozott oldal nevét (amennyiben külső hivatkozást helyezünk el) és hogy milyen információk várhatóak a kattintást követően. Ez nemcsak a felhasználóinkat szolgálja, hanem keresőmarketing szempontból is nagyon hasznos. 

 

Vissza
Üzemeltető:
Oleander Informatikai Kft.
Székhely:
3534 Miskolc, Gőz u. 7.
Postacím:
3532 Miskolc, Görögszőlő u. 1.
Iroda: (színházzal szemben)
3530 Miskolc, Széchenyi u. 22. 2/5.
Telefon (08:00-tól 15:30-ig):
+36 46/200-400
Fax:
+36 46/416-426
Adószám:
23082445-2-05
Cégjegyzékszám:
05-09-020932
Bankszámlaszám:
OTP Bank: 11705998-21293553
SWIFT kód:
OTPVHUHB
IBAN:
HU94 11705998 21293553 00000000