Nagy márkák a közösségi médiában (2.)
Olykor előfordul, hogy van mit ellesni a multiktól, még akkor is, ha ők nagyobb keretből tervezhetik meg a közösségi média jelenlétüket, mint Mi. Nézzünk egy-két példát következő sorozatunkban és szedjük össze mit érdemes belőlük ellesni.
Ford
A Ford világszerte az egyik legaktívabb autómárka a közösségi médiában, nagyon komolyan veszik a közösségeket, és rendkívül jól bánnak ezzel az új eszközzel. A Ford közösségi médiabéli tevékenységét olyan ember vezette, aki maga is írt blogot, ahol sokszor megosztotta a követőivel egy-egy kampány hátterét.
Egyszer például közzétette, hogy a közösségi média segítségével hogyan oldották meg a Ford Fiesta bevezetési kampányát, a korábbi piaci bevezetések büdzséjének töredékéből.
Rájöttek arra, hogy a közösségek tagjaitól sokkal nagyobb a valószínűsége az információ befogadásának akkor, ha nem ők az információ megosztók, hanem a közösség tagjai, azon belül is a véleményvezérek (influencerek). Sokkal hitelesebb az információ akkor, ha azt egy ismerősünktől halljuk, mint ha maga a márka marketingszakemberei adnák át.
Így a Ford a bizalom és a hitelesség erősítése érdekében ezeket a influencereket kérte fel a publikálásra, cserébe ezért pedig fél évre kaptak egy új Fiestát, tesztelésre, hogy minél hitelesebben tudjanak hangot adni a véleményüknek. Tény és való, hogy több 10 millió felhasználóhoz sikerült eljutni a közösségi médián keresztül a korábban becsült ár töredékéért.
Használjuk saját kampányainkban is az új lehetőségeket, embereket, ne az erőltetett utat válasszuk a felhasználóink felé. Nézzünk utána mi a mai trend a felhasználóink körében és lehetőleg ezeket az eszközöket fordítsuk a saját hasznunkra.