Nagy márkák a közösségi médiában (3.)

Nagy márkák a közösségi médiában (3.)
2021.12.07.

Olykor előfordul, hogy van mit ellesni a multiktól, még akkor is, ha ők nagyobb keretből tervezhetik meg a közösségi média jelenlétüket, mint Mi.Nézzünk egy-két példát következő sorozatunkban és szedjük össze mit érdemes belőlük ellesni.

Barack Obama


Azon lehet vitatkozni, hogy Obama vajon egyértelműen az interneten nyerte-e meg a választásokat még 2008-ban, de biztos, hogy ezen a csatornán nagyon sok, egyszerű embert sikerült elérnie. Tény, hogy a kampánystáb nagyon jól összefoglalta a mondanivalót, és tökéletesen kiválasztotta azokat a csatornákat, ahol el lehet érni a szavazókat. Természetesen ez Amerika, ahol jóval nagyobb az internet elérés teljes lakosságra vetített arányszáma, és ebből kifolyólag a közösségi médiával is hatalmas tömegeket lehet elérni. Egy valamit azonban mindenképp érdemes ellesni az Obama kampánystábtól, ez pedig nem más, mint a gondosan kiválasztott kommunikációs csatornák összehangolása. 


A tanulság nem az, hogy legyünk ott mindenhol, hanem az, hogy ott legyünk mindenképp megtalálhatóak, ahol a célcsoportunk is jelen van!
 

Vissza
Üzemeltető:
Oleander Informatikai Kft.
Székhely:
3534 Miskolc, Gőz u. 7.
Postacím:
3532 Miskolc, Görögszőlő u. 1.
Iroda: (színházzal szemben)
3530 Miskolc, Széchenyi u. 22. 2/5.
Telefon (08:00-tól 15:30-ig):
+36 46/200-400
Fax:
+36 46/416-426
Adószám:
23082445-2-05
Cégjegyzékszám:
05-09-020932
Bankszámlaszám:
OTP Bank: 11705998-21293553
SWIFT kód:
OTPVHUHB
IBAN:
HU94 11705998 21293553 00000000